Üdvösség

G. szoteria, melynek alapjelentése: szabadítás, szabadulás. Profán használata ennek megfelelően: megszabadulás valamely olyan veszélyből, amely reálisan fenyegeti az ember életét. (Az ÓSZ gyakorlatilag nem használ a szabadulásra kifejezetten nem profán kifejezést; mind a jsc, mind pedig a mlt gyök szabadító tettet jelent, ti. Istenét, de emögött történetileg átélt szabadítások vannak.)

A rabbinisztikus zsidóságban lesz a szoteria fogalomnak olyan tartalma, melyben Isten megváltó közbelépését, ill. az eszkhatológikus megváltás, megszabadítás előjelét látják.

Az ÚSZ is a legtöbbször ilyen értelemben használja ezt a szót. Azaz nem dogmatikai fogalomként, hanem az embernek Isten akaratát és tetteit regisztráló tapasztalataként, ill. reménységeként. Ugyanis az ember tapasztalata az, hogy Isten, aki látja az embert és emberiséget fenyegető veszélyt, ebben a helyzetben nem tétlen és várakozó, hanem szabadító Isten.

Az ÚSZ lapjain ezért szinte kizárólagosan a Jézus Krisztusban elvégzett váltságműve, illetve ennek hírül adására vagy reménységére alkalmazzák.

A syn közül Mt és Mk evangéliumában nincsen sajátos jelentése. Még Lk szóhasználata sem markáns: Zakariás énekében pl. Istennek a jelenben ígért és megvalósított, tehát történeti szabadításként és reménységként átélt tetteit fejezi ki, mint pl. Keresztelő János születését (Lk 1,69kk). Jézus a 19,9-ben így szól: »ma lett üdvössége ennek a háznak« - ti. amikor Jézus belép Zákeus házába, Zákeus pedig megtérve szakít előző életmódjával.

Centrális és markáns jelentést ott kap a szó, ahol Jézus Krisztusra, mint Isten szabadító tettének kiindulására, végrehajtójára, tartalmára és céljára mutatnak vele. Ezt találjuk az ApCsel-ben; nem adatott más név, mint Jézus Krisztusé (4,12); nincs másban üdvösség (4,12; majd 13,26; 16,17; 16,31 stb.). Jézus Krisztus küldetése az ApCsel-ben elsősorban a bűnbocsánat ajándékát jelenti (10,43; 26,18) - ennek révén lehet a hitetlen nemzedékből megmenekülni (2,40).

A Jn ev egyetlen helyen említi: az üdvösség a zsidók közül támadt (4,22). Ugyanakkor azonban a fogalomnak a jánosi szinonimája az »örök élet«, mely rendkívül gyakori a Jn ev-ban.

Pálnál kizárólag Isten megmentő tettére utal (tehát a profán jelentés helyett már csak a dogmatikusat alkalmazza): az evangélium, a vallástétel, az imádság üdvösséget munkáló szerepéről szól vele. Különösen gyakran említi így a Róm levélben: 1,15-16; 10,1-10; ezt tartja saját munkája céljának is: zsidók és pogányok megszabadulását, üdvösségét szolgálni. Érdekes az üdvösséget említve a jelen és jövő aspektusának összefüggése: az üdvösségünk reménységre szól (Róm 8,24); ma közelebb van hozzánk, mint amikor hívőkké lettünk (13,11). A jövendő üdvösség tartalma az Isten haragjától való megmenekülés, a dicsőség ajándékozása a hívőknek, akik végül is Krisztushoz lesznek hasonlóvá (8,29; és ugyanígy a 2Thessz 2,13k).

A 2Kor is két helyen a jövendő üdvösségről szól, ráadásul olyan összefüggésben, hogy a szorongattatás és megszomorodás is üdvösségre vezethet (1,6; 7,10).

Az Ef levél az üdvösség evangéliumát említi (1,13).

A Fil levél inkább a jövendő üdvösségről szól (1,19; 1,28; 2,12).

A Pásztori levelekben az üdvösség univerzális jellege lesz hangsúlyos (1Tim 2,4); hiszen erre vonatkozik Jézus küldetése (1Tim 1,15); és ezt mutatja már a jelen tapasztalata is: 2Tim 1,9; Tit 3,5. Az Írás adja a bizonyosságot (2Tim 3,14kk). A jövendő aspektusa is szerepel a 2Tim 4,18-ban.

A Zsid 1,14 az üdvösség »örökléséről« ír, azután azonban a levél mindegyik kijelentése esetében a Jézus Krisztusban megjelent, elindított, s majd teljességre jutó üdvösséget említi (2,3; 2,10; 5,9; 6,9; 9,28).

Az 1Pt a jövendő üdvösségről szól (1,5; 1,10); külön említést érdemel az 1,9, mely szerint a hit célja a lélek üdvössége. A 2Pt egyetlen helyen említi: Isten hosszútűrését üdvösségesnek kell tartani (3,15).

A Júd 3 közös üdvösségünkről tesz említést.

A Jel doxológiaként említi: az üdvösség a mi Istenünké (7,10; 12,10; 19,1).

A fogalom tehát az ÚSZ-ben sokkal inkább a szabadítás-szabadulás kifejezője, mint egy végidőbeli állapoté. Tartalmát elsősorban az jelenti, amit Isten népe a történelem során átélt, tehát nagyon sokszor konkrét szabadulásokat, melyek azután Isten folyamatos és jövőbeli cselekvésének is ígérete, reménysége és záloga. Így lesz a Krisztus-eseménynek is részben szinonimájává, részben pedig a Krisztus-esemény végső eredményét kifejező reménységgé.

Emiatt az ÚSZ nem egyértelműen jövőbeli eseményként vagy állapotként említi, hanem olyan tapasztalat alapján szól róla, mely már a jelenben is megtalálható, a jelent is gazdagítja, sőt miután részben már megtörtént eseményt jelent, annak híre, evangéliuma is hat. Ugyanakkor az üdvösség teljessége még ezután következik, az eszkhatonban.

Ennek az eszkhatonban beteljesedő üdvösségnek új vonása a végérvényesség: miután minden a céljához érkezett, a megtörtént szabadulást már semmi nem tudja visszafordítani vagy veszélyeztetni.

Ez a gondolat vezet azután tovább a dogmatikai megfogalmazások irányába, ahol az üdvösség már a teremtett világ megváltását, célba érkezését, újjászületését, újjáteremtését, helyreállítását fejezi ki.